Kedves Kollégisták, volt és jelenlegi Schönherzesek!
Köszönjük a rengeteg kitöltést 1388 válasz érkezett és a kérdőív lezárása után is több emailt kaptunk, ahol elmondtátok a véleményeteket. A kitöltők 94,5%-a nem támogatja a kollégium átnevezését, amely 1310 ember.
Néhány kitöltési statisztikát és a rengeteg hozzászólás közül alább közzéteszünk párat. A Szenátus után a fejleményekről további tájékoztatás várható.
„Nem támogatom a kollégium nevének a megváltoztatását, mivel így ismeri rengeteg ember szerte az országban, akinek volt része a BME-VIK és a Schönherz Kollégium hagyományait ápolni, a név megváltoztatásával ez a legtöbb 40-50 éves hagyománytartás vesztene jellegéből véleményem szerint.”
„A „Schönherz Kollégium” megnevezés nem a szerencsétlen sorsú Schönherz Zoltánról szól, hanem a kollégium egészét, több évtizedes múltját jelenti. A névváltozás ezt a múltat, szellemiséget törölné el, saját múltunkból, identitásunkból törölne ki egy darabot.”
„Nem a név tükrözi a kollégium szellemiségét, a Schönherz mára már egy fogalom, nem pedig egy név.”
„A Schönherz ma már egy brand, mely teljes mértékben függetlenül él az egykori névadójától. Ez a VIK-es diploma értékét szemmel láthatóan növeli. Kompromisszumos megoldásként javaslom, a kollégium nevének szimplán „Schönherz Kollégium”-ra változtatását, mely így már többé nem emlékeztetne egykori névadójára, viszont továbbvihetővé válik az eddig felépített brand.”
„Nem támogatom a kollégium nevének a megváltoztatását, mert úgy gondolom, hogy a Schönherz Zoltán kollégium név nagy jelentőséggel bír a mindenkori magyar mérnök réteg számára. Ha bárki, aki számára kedves, meghallja a Schönherz nevet, akkor soha sem egy személyre gondol. Gondolhat a kollégiumi szellemiségre, a háta mögött hagyott egyetemi évekre, az évek alatt alakult barátságokra, de biztosan nem egy politikai személyre. A kollégium szellemisége bőven túlmutat bármilyen individuum tettein vagy létezésén, mert a Schönherz névhez mi érzelmileg kötődünk, és azt szeretném kérni, hogy ezt ne vegyék el tőlünk.”


Köszönettel,
Schönherz Kollégiumi Bizottság