Bemutatkozás

A Kollégium

Az ország legjobb, kétszeresen kiváló kollégiuma. Igen, ezt tartjuk magunkról, és nem nagyképűségből mondjuk ezt. Hogy miért? Az okok egy része nosztalgikus: a hagyományokra való hivatkozás. Büszkék vagyunk a hagyományainkra és mindarra, amit felépítettünk sok-sok év alatt. Az elmúlt 50 év történelme, eseményei és emberei, mondhatjuk nyugodtan: példaképei szolgálhatnak hivatkozási alapul. Mindennek köszönhetően a kolesz kétszer is elnyerte a Kiváló Kollégium kitüntetést. Mondhatja erre bárki, hogy a múlt szép dolog, de őt a nosztalgiánál jobban érdeklik a mai tények. Az érvek sokkal inkább kézzel fogható része az, hogy ma végigjárva a kollégiumok folyosóin, minden kis zugban arra látunk tanúbizonyságot, hogy a kollégium lakói lehetőséget teremtettek, teremtenek az ötleteik megvalósítására.

A Schönherz Kollégiumban lakott diákok között még ma is „kísért” a kollégiumi közösség, a közösségi élet és a hagyományok szelleme. Csak néhányat említve: a már-már az egész várost lázba hozó Schönherz Qpa, mely idén ősszel már a 51. alkalommal kerül megrendezésre, de sorolhatom a különféle egyetemközi vetélkedőket, a hagyományos tavaszi Fesztivál7-et, nagyszabású sportrendezvényeket (Evezősnap, JegesEst, Kötélhúzás, Focibajnokság), mindenféle kulturált bulikat (Felező Bál, Villanykari Szakest).

Nagy hagyománya van a kollégiumban az elsősök „pátyolgatásának”, minden évben hagyományos rendezvénynek számít a Gólyatábor, Gólyahét, Gólyabál, melyeket a felsőbbévesekből alakult Szent Schönherz Senior Lovagrend senior gárdája szervez. Az „öregek” nemcsak visszajárnak a kollégium rangos rendezvényeire, de oxfordi és cambridge-i mintára a ballagás után tovább számozzák az évfolyamukat. Így azonosítani lehet az öregek csapatait, és a kollégium sem kezeli őket egy kalap alatt „csak” vén diákként. Az „öreg” évfolyamok többször is indultak már a Schönherz Qpán, és rendszeres résztvevői a Csillagtúrának is. Többen közülük – akár évenként – évfolyambulit, évfolyam-találkozót szerveznek.

Egyéb információkat is megtudhadtok a kollégiumról a www.sch.bme.hu oldalon.

Kollégiumi Bizottság

A kollégiumi bizottság szerepe nem kevesebb, mint a Ház közéletének irányítása és segítése, fejlesztése mindenhol, ahol tudja. Ez a néhány főből álló csapat posztokra szokott tagolódni, amiről a következőkben olvashattok.

Röviden a posztokról

A KB Elnök feladata összefogni a csapatot, irányítani a KB működését, ütemezni a KB feladatait. A KB elnöke emellett tartja a kapcsolatot a Kollégiumon kívül eső szervezetekkel.
A KB Gazdasági felelőse felügyeli a Házba beáramló pénzek elosztását és felügyeli a Ház gazdasági működését, éves költségvetését és gazdálkodási stratégiáját.
A KB Üzemeltetési felelőse foglalkozik az Üzemeltetéssel való kapcsolattartással, valamint a különböző üzemeltetési ügyekkel, mint például a kollégiumban történő karbantartásokkal.
A KB Five-0 vezetőjének feladata a KB-t segítő Five-0 csoport irányítása, támogatása.
A KB RVT Elnök összefogja a Ház reszortjait, felügyeli a Ház erőforrás elosztását, kézben tartja a közélet működését.

Jelenlegi tagjai

Egy Torony Kollégiumi Bizottság:

  • Biró Áron – Elnök
  • Buják Bernadett – Gazdasági felelős
  • Györgyfalvai Ádám – Üzemeltetési felelős
  • Jász Barnabás – Five-0 vezető
  • Koncz Gábor- RVT Elnök

Reszortvezetők Tanácsa

A Reszortvezetők Tanácsa arra hivatott, hogy összefogja és irányítsa a Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesületéhez tartozó öntevékeny köröket. Feladatai közé tartozik a közösségi élet gördülékeny működésének biztosítása, valamint a számára delegált erőforrások elosztása az öntevékeny körök között. Tagjai a Reszortok vezetői és a mindenkori Kollégiumi Bizottság RVT elnöke. Nyílt gyűléseinket hetente tartjuk.

A Bulis Reszort felel azért, hogy a Házban ne csak tanulni, hanem bulizni is lehessen, kinek mire van éppen igénye. Próbálják nem csak egyféle célközönség kedvenceit kielégíteni, és ebben folyamatosan fejlődni.

A Kollégiumi Számítástechnikai Kör a kar egyik első – jelenleg is aktív – öntevékeny csoportosulása, mely 1976-ban került megalapításra. Tagjaink szabaidejükben fejlesztik magukat és rendszereinket, megkönnyítve ezzel a kollégisták, valamint a kar hallgatóinak hétköznapjait. Aktív tagjaink az iparban alkalmazott naprakész tudásra tesznek szert itt, kísérleteznek saját ötleteikkel és jó kapcsolatokat építenek ki ebben a jó hangulatú, alkotó kedvű közösségben. A KSZK tevékenysége két nagy területre bontható: az üzemeltetésre és a fejlesztésre. Bővebben itt olvashattok rólunk: https://kszk.bme.hu/

A Sport Reszort foglalja magába a Házban a sportért tenni kívánó embereket. A lehetőségek köre széles, rengeteg különböző sportban kipróbálhatják magukat a kollégisták vagy akár valami újat is behozhatnak a jelenlegiek közé.

A Szolgáltató, Érdekvédelmi és Felvételi Reszort (SZÉF) felel a kollégiumi felvételi és szobabeosztás zökkenőmentes lebonyolításáért illetve a kollégiumban élő szintközösségek életszínvonalának növeléséért, a szintközösségek képviseletéért. Továbbá ide tartozik még a KBPR, Pulcsi és Foltmékör, Hajvágósch, de még a Szauna is.

A Falatozó Reszort a kajás köröket foglalja magában. A reszort tagjainak célja, hogy finom falatokat jutassanak Házon belül az éhes kollégisták asztalára. Ebben nagy segítségükre van a szintén ide tartozó FoodEx, akik a házhoz szállítást elvégzik.

A Szent Schönherz Senior Lovagrend (SSSL) főleg a Karra kerülő elsőéves hallgatók egyetemi és közösségi beilleszkedésével foglalkozik. Ezen felül segítséget nyújt a kollégium más szervezeteinek az utánpótlás keresésben, ezen szervezeteknek az elsősökkel kapcsolatos döntéseik előkészítésében, meghozatalában. Legtöbb rendezvényünk első évesekkel kapcsolatos, pl. a Gólyatábor, Gólyahét, Gólyabál.

A Kultúr Reszort a Schönherz kultúrával és művészettel foglalkozó köreit tömöríti egy nagy csoportba. A reszortban és a körökben lehetőség van a hobbidnak élni, olyanokat csinálni amik boldoggá tesznek. 🙂 A reszortunk egy nagyon fontos célja, mihogy a hallgatók, ne válljanak szakbarbárrá. A lehetőség adott. 😉

A Simonyi Károly Szakkollégium a szakmai köröket tömörítő reszort a Schönherzben. Mivel röviden összefoglalni nehéz, hogy mivel foglalkozunk, ezért javaslom, hogy nézd meg weboldalunkat: https://simonyi.bme.hu/

Arról, hogy a különböző öntevékeny körök melyik reszorthoz tartoznak, valamint a mindenkori beszámolókat itt megtalálhatjátok!

Jelenlegi tagjai

  • Kurunczi Zoltán – Szolgáltató, Érdekvédelmi és Felvételi Reszort
  • Kuremszki Bálint – Bulis Reszort
  • Zombori Péter – Szent Schönherz Senior Lovagrend
  • Kovács Dániel – Sport Reszort
  • Jász Kende András – Simonyi Károly Szakkollégium
  • Simon Levente – Falatozó Reszort
  • Muzslai László – Kollégiumi Számítechnikai Kör
  • Papp András – Kultúr Reszort

Nevelőtanári Gárda

A Nevelőtanári Gárdába a kollégium életében sokmindent megélt, szintenként egy-egy szobában lakó személyeket találhatjuk meg, akikhez nem csak akkor fordulhatunk, ha kizártuk magunkat a szobából és már nem találunk gondnokot munkaidő után a házban, vagy problémás az egyik szobatársunkkal való együtt élés, hanem akár az egyetem-közélet időbeosztásával, motiváció keresésével, vagy személyes lelki problémákkal is.
Ezen felül természetesen a tapasztalatukkal a Ház többi szervezetének munkáját segítik minden területen.

Az aktuális Nevelőtanári Gárda elérhetősége mindig megtalálható a kollégium lifközeiben kihelyezett tablón vagy elértek minket az ntg@sch.bme.hu levelezőlistán, forduljatok hozzájuk bizalommal.